Luke 19

19. Rész

És bemenvén, általméne Jerikhón.

És ímé [vala ott] egy ember, a kit nevérõl Zákeusnak hívtak; és az fõvámszedõ vala, és gazdag.

És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.

És elõre futván felhága egy eperfüge fára, hogy õt lássa; mert arra vala elmenendõ.

És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá õt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.

És sietve leszálla, és örömmel fogadá õt.

És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bûnös emberhez ment be szállásra.

Zákeus pedig elõállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitõl valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.

Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy õ is Ábrahám fia.

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett

És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa.

Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen.

Elõszólítván azért tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök.

Az õ alattvalói pedig gyûlölék õt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy õ uralkodjék mi rajtunk.

És lõn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az õ szolgáit, a kiknek a pénzt adta, hívják õ hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.

Eljöve pedig az elsõ, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert.

Õ pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.

És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert.

Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon.

És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenõben eltéve tartottam;

Mert féltem tõled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed a mit nem [te] tettél el, és aratod, a mit nem [te] vetettél.

Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, a mit nem [én] tettem el, és aratom, a mit nem [én] vetettem;

Miért nem adtad azért az én pénzemet a [pénzváltók] asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza?

És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettõl a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van.

És mondának néki: Uram, tíz gírája van!

[És] [õ monda]: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tõle.

Sõt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én õ rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg elõttem!

És ezeket mondván, megy vala elõl, felmenvén Jeruzsálembe.

És lõn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák [hegyének] hívatik, elkülde kettõt az õ tanítványai közül,

Mondván: Menjetek el az átellenben levõ faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.

És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.

És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta.

És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?

Õk pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá.

Elvivék azért azt Jézushoz: és az õ felsõruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték.

És mikor õ méne, az õ felsõruháikat az útra teríték.

Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtõjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;

Mondván: Áldott a Király, ki jõ az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsõség a magasságban!

És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!

És õ felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

És mikor közeledett, látván a várost, síra azon.

Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elõl.

Mert jõnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelõl megszorítanak téged.

És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.

És bemenvén a templomba, kezdé kiûzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban,

Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.

És tanít vala minden nap a templomban. A fõpapok pedig és az írástudók és a nép elõkelõi igyekeznek vala õt elveszteni:

És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép õ rajta függ vala, [reá] hallgatván.