Isaiah 44

44. Rész

És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.

Így szól az Úr, teremtõd és alkotód anyád méhétõl fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!

Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.

És nevekednek mint fû között, és mint a fûzfák vizek folyásinál.

Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.

Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az elsõ, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.

És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövõt.

Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém elõre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kõszál, nem tudok!

A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.

Ki alkotott istent, és bálványt [ki] öntött? a mely semmit sem használ!

Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyûljenek össze mind és álljanak elõ; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!

A kovács fejszét [készít,] és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt põrölylyel, és munkálja azt erõs karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.

Az ács mérõzsinórt von, és lefesti azt íróvesszõvel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.

Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdõ fáiban, fenyõt plántál, a melyet az esõ fölnevel.

Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belõlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sõt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és elõtte leborul;

Felét tûzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tûznél valék!

Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!

Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.

És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tûzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa- galy elõtt?

Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobbkezemben?

Oh emlékezzél meg Jákób ezekrõl és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.

Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhõt bûneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.

Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdõ és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsõíti magát.

Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétõl fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;

Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.

A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!

Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!

Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!