Genesis 7–8

7. Rész

Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak elõttem ebben a nemzedékben.

Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nõstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettõt-kettõt, hímet és nõstényét.

Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nõstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén.

Mert hét nap múlva esõt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színérõl minden állatot, melyet teremtettem.

Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala.

Noé pedig hatszáz esztendõs vala, mikor az özönvíz volt a földön.

Beméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és fiainak feleségei õ vele a bárkába, az özönvíz elõl.

A tiszta barmok közûl, és a tisztátalan barmok közûl, a madarak közûl, és minden földön csúszó-mászó állat közûl,

Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába, hím és nõstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak.

Lõn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.

Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.

És esék az esõ a földre negyven nap és negyven éjjel.

Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az õ fiainak három felesége velök együtt a bárkába.

Õk, és minden vad az õ neme szerint és minden barom az õ neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az õ neme szerint és minden repdesõ állat az õ neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.

Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába minden testbõl, melyben élõ lélek vala.

A melyek pedig bemenének, hím és nõstény méne be minden testbõl, a mint parancsolta vala Isten õnéki: és az Úr bezára utána [az] [ajtót]

Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földrõl.

A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.

Azután a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.

Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala.

És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgõ minden csúszó-mászó állat; és minden ember.

Mindaz, a minek orrában élõ lélek lehellete vala, a szárazon valók közûl mind meghala.

És eltörle [az Isten] minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertõl a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földrõl; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.

És erõt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.

8. Rész

Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.

És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.

És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.

A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.

A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.

És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.

És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának.

Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl.

De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.

És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.

És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl.

És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza.

És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.

A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.

És szóla az Isten Noénak, mondván:

Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.

Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.

Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele

Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint.

És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron.

És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem.

Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.