Genesis 37–50

37. Rész

Jákób pedig lakozék az õ atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.

Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendõs korában az õ bátyjaival együtt juhokat õriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az õ atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felõlük az õ atyjuknak.

Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

Mikor pedig láták az õ bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt õt szereti legjobban, meggyûlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.

És álmot álmodék József és elbeszélé az õ bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala õt.

Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.

Ímé kévéket kötünk vala a mezõben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körûlállanak, és az én kévém elõtt meghajolnak vala.

És mondának néki az õ bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyûlölik vala õt álmáért és beszédéért.

Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az õ bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én elõttem.

S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az õ atyja megdorgálá õt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te elõtted a földig?

Irígykednek vala azért reá az õ bátyjai; az õ atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.

Mikor pedig az õ bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az õ atyjok juhait õrizzék;

Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Õ pedig monda: Ímhol [vagyok].

És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát õt Hebron völgyébõl, és méne Sikhembe.

Elõtalálá pedig õt egy ember, mikor a mezõben bolyong vala, és megkérdé õt az az ember, mondván: Mit keressz?

És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?

És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az õ bátyjai után, és megtalálá õket Dóthánban.

Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.

És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!

Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.

Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.

És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.

És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.

És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.

Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.

És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?

Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai.

És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.

És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.

És megtére az õ atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?

Akkor vevék a József felsõ ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsõ ruhát a vérbe.

És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?

És megismeré azt, és monda: Fiam felsõ ruhája ez, fenevad ette meg õt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.

És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.

Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.

A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.

38. Rész

És lõn abban az idõben, hogy Júda elméne az õ atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.

És meglátá ott Júda egy Súah nevû Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.

És az fogada méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Hérnek.

És ismét fogada méhében, s fiat szûle, és nevezé nevét Ónánnak.

Még egyszer szûle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szûlé, Khezibben vala.

És võn Júda az õ elsõszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.

De Hér, Júdának elsõszülött fia gonosz vala az Úr szemei elõtt, és megölé õt az Úr.

És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségûl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.

Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az õ bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a [magot,] hogy bátyjának magot ne támaszszon.

És gonoszságnak tetszék az Úr szemei elõtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé õt is.

És monda Júda Thámárnak, az õ menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az õ bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az õ atyja házában.

Sok idõ múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az õ juhainak nyírõihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.

Hírûl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.

Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leûle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezetõ úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák õt annak feleségûl.

Meglátá pedig õt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.

És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az õ menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?

És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?

És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyûrûdet, gyûrûd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.

Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az õ özvegyi ruháját.

És megküldé Júda a kecskefiat az õ Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.

És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a [felavatott] parázna []nõ, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre [felavatott] parázna nõ.

Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre [felavatott] parázna nõ.

És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg õt.

És lõn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki õt, és égettessék meg.

Mikor pedig kivitetnék, elkülde az õ ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek, kié e gyûrû, e zsinór, és e pálcza.

És megismeré Júda és monda: Igazabb õ nálamnál, mert bizony nem adám õt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré õt [Júda] többé.

És lõn az õ szûlésének idején, ímé kettõsök valának az õ méhében.

És lõn, hogy szûlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki elõször.

De lõn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az õ testvére jöve ki. És mondá a [bába:] Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek.

És utána kijöve az õ testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak.

39. Rész

József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé õt az Ismáelitáktól, kik õt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó fõembere, a testõrök fõhadnagya.

És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az õ égyiptomi urának házában vala.

Látá pedig az õ ura, hogy az Úr van õ vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az õ kezében:

Kedvessé lõn azért József az õ ura elõtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.

És lõn az idõtõl fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselõjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezõn.

Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetû és szép arczú vala.

És lõn ezek után, hogy az õ urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.

Õ azonban vonakodék s monda az õ ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az õ háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.

Senki sincs nálamnál nagyobb az õ házában; és tõlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és [hogyan] vétkezném az Isten ellen?

És lõn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de õ nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.

Lõn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közûl senki sem vala ott benn a házban,

És megragadá õt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Õ pedig ott hagyá ruháját az [asszony] kezében és elfuta és kiméne.

És mikor látja vala az [asszony], hogy az a maga ruháját az õ kezében hagyta, és kifutott:

Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon…