Ecclesiastes 11–12

11. Rész

Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap mulva megtalálod azt.

Adj részt hétnek vagy nyolcznak is; mert nem tudod, micsoda veszedelem következik a földre.

Mikor a sûrû fellegek megtelnek, esõt adnak a földre; és ha leesik a fa délre vagy északra, a mely helyre leesik a fa, ott marad.

A ki a szelet nézi, nem vet az; és a ki sûrû fellegre néz, nem arat.

Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.

Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettõ jó lesz egyszersmind.

Valóban, édes a világosság és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot.

Mert ha sok esztendeig él is az ember, mindazokban örvendezzen; és megemlékezzék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz. Valami eljövendõ, mind hiábavalóság.

12. Rész

Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!

Vesd el a haragot a te szívedbõl, és vesd el a gonoszt a te testedbõl; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.

És emlékezzél meg a te Teremtõdrõl a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jõnek, és míg el nem jõnek az esztendõk, melyekrõl azt mondod: nem szeretem ezeket!

A míg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sûrû felhõk ismét visszatérnek az esõ után.

Az idõben, mikor megremegnek a háznak õrizõi, és megrogynak az erõs férfiak, és megállanak az õrlõ leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézõk.

És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklõ leányok.

Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen ]vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az õ örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.

Minekelõtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,

És a por földdé lenne, mint azelõtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.

Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!

És azonfelül, hogy a prédikátor bölcs volt, még a népet is tudományra tanította, és fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást.

És igyekezett a prédikátor megtudni sok kivánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket.

A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erõsen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak [szavai;] melyek egy pásztortól adattak

Mindezekbõl, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.