Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.

És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem:

Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.

Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek?

Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.

Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.

És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.

És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.

Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.

És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt.

És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fõnyi sokaság):

Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust.

Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.

(Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott.

És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.)

Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el.

Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden idõben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,

A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.

Állatának azért elõ kettõt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.

És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettõ közül egyiket, a kit kiválasztottál,

Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson.

Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.

2. Rész

És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.

És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.

És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.

És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.

Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélõ férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.

Minekutána pedig ez a zúgás lõn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá õket szólni.

Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?

Mimódon halljuk hát [õket,] kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?

Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,

Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,

Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.

Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie?

Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.

Péter azonban elõállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!

Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;

Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:

És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.

És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak.

És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését.

A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja.

És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.

Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébõl adatott [halálra,] megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.

Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam.

Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.

Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt.

Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van.

Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe,

Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott.

Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.

Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.

Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl,

Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette õt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.

[Ezeket] pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?

Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala õket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtõl!

A kik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.

És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.

Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.

Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;

És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.

És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.

Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.

Read in Logos

Public Domain