Song of Solomon 2

2. Rész

Én Sáronnak rózsája [vagyok,] és a völgyek lilioma.

Mint a liliom a tövisek közt,

olyan az én mátkám a leányok közt.

Mint az almafa az erdõnek fái közt,

olyan az én szerelmesem az ifjak közt.

Az õ árnyékában felette igen kivánok ülni;

és az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.

Bevisz engem a borozó házba,

és zászló felettem a szerelme.

Erõsítsetek engem szõlõvel,

üdítsetek fel engem almákkal;

mert betege vagyok a szerelemnek.

Az õ balkeze az én fejem alatt van,

és jobbkezével megölel engem.

Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

a vadkecskékre és a mezõnek szarvasira:

fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet

addig, a míg akarja.

Az én szerelmesemnek szavát [hallom], ímé, õ jõ,

ugrálva a hegyeken,

szökellve a halmokon!

Hasonlatos az én szerelmesem az õzhöz, vagy a szarvasoknak fiához.

Ímé, ott áll a mi falunkon túl,

néz az ablakon keresztül,

tekintget a rostélyokon keresztül,

Szóla az én szerelmesem nékem, és monda:

kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.

Mert ímé a tél elmult,

az esõ elmult, elment.

Virágok láttatnak a földön,

az éneklésnek ideje eljött,

és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.

A fügefa érleli elsõ gyümölcsét,

és a szõlõk virágzásban vannak, jóillatot adnak;

kelj fel én mátkám, én szépem, és jõjj [hozzám!]

Én galambom, a kõsziklának hasadékiban,

a magas kõszálnak rejtekében,

mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat;

mert a te szód gyönyörûséges,

és a te tekinteted ékes!

Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat,

a kik a szõlõket elpusztítják;

mert a mi szõlõink virágban vannak.

Az én szerelmesem enyém, és én az övé,

a ki a liliomok közt legeltet.

Míglen meghûsül a nap és az árnyékok elmúlnak:

térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az õzhöz,

vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.