Philemon 4–21

Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,

Mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában,

Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levõ jónak megismerése által.

Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia.

Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, a mi illendõ,

A szeretetért inkább kérlek, ilyen lévén, mint Pál, a megvénhedett, most pedig foglya is a Jézus Krisztusnak;

Kérlek téged az én fiamért, a kit fogságomban szûltem, Onésimusért,

A ki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos,

Kit visszaküldöttem; te pedig õt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz!

Õt én magamnál akartam tartani, hogy te helyetted szolgáljon nékem az evangyéliomért [szenvedett] fogságomban;

De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésbõl, hanem szabad akaratból való legyen.

Mert talán azért vált meg [tõled] ideig-óráig, hogy õt, mint örökkévalót kapd vissza;

Nem úgy immár mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat, [mint] szeretett atyafit, kiváltképen nékem, mennyivel inkább pedig néked, mind testben, mind az Úrban.

Azért, ha engem részestársadnak tartasz, úgy fogadd õt magadhoz, mint engemet.

Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem róvd fel.

Én Pál írtam az én kezemmel, én megfizetem: hogy [azt] ne mondjam néked, hogy te magaddal is adós vagy ezen felül nékem.

Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tõled az Úrban: vídámítsd meg az én szívemet az Úrban!

Bízván a te engedelmességedben, [így] írtam néked, tudván, hogy annál, a mit mondok, többet is fogsz cselekedni.