Luke 24:27–45

És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak.

Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és õ úgy tõn, mintha tovább menne.

De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.

És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.

És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.

És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?

És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyûlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának.

Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!

És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl.

És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!

Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.

És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?

Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!

És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.

Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?

Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet,

Melyeket elvõn, és elõttök evék.

És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem.

Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat.