John 10:1–16

Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.

A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.

Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti õket.

És mikor kiereszti az õ juhait, elõttök megy; és a juhok követik õt, mert ismerik az õ hangját.

Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.

Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de õk nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.

Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.

Mindazok, a kik elõttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.

Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelõt talál

A tolvaj nem egyébért jõ, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bõvölködjenek.

Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.

A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jõni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig [azért] fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.

Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem [is] ismernek az enyéim,

A miként ismer engem az Atya, és én [is] ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.

Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebbõl az akolból valók: azokat is elõ kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol [és] egy pásztor.