Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.

És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébõl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl.

És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,

És lakjatok velünk; a föld elõttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.

Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az õ bátyjainak: Hadd találjak kedvet elõttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.

Akármily nagy jegyadományt és ajándékot [kivántok,] megadom a mint mondjátok nékem, [csak] adjátok nékem a leányt feleségûl.

A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az õ atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplõsítette Dínát az õ húgokat,

És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körûlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.

Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körûlmetélkedjék ti köztetek.

Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;

Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körûlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.

És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.

Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsûlete vala.

Elméne azért Khámor és Sekhem az õ fia az õ városuk kapujába; és szólának az õ városuk férfiaival, mondván:

Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az õ leányaikat vegyük magunknak feleségûl, és a mi leányainkat adjuk nékik.

De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körûlmetélkedik közöttünk, a miképen õk is körûl vannak metélkedve.

Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.

És engedének Khámornak, és Sekhemnek az õ fiának mindenek, a kik az õ városa kapuján kijárnak vala, és körûlmetélkedék minden férfiú, a ki az õ városa kapuján kijár vala.

És lõn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.

Khámort, és az õ fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.

A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplõsítették vala az õ húgokat.

Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezõn vala, elvivék.

És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.

És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, [és] utálatossá tettetek e föld lakosai elõtt, a Kananeusok és Perizeusok elõtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyûlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.

Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?

35. Rész

Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú elõtt futsz vala.

Akkor monda Jákób az õ házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.

És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam.

Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikbõl a függõket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.

És elindulának. De Istennek rettentése vala a körûltök való városokon, és nem üldözék a Jákób fiait.

Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, õ maga és az egész sokaság, mely õ vele vala.

És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az õ bátyja elõtt fut vala.

És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.

Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá õt.

És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.

És monda néki az Isten: Én [vagyok] a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tõled; és királyok származzanak a te ágyékodból.

És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.

És felméne õ tõle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala.

Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kõoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat.

És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala õ vele, Béthelnek.

És elindúlának Béthelbõl, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dûlõföldre valának, szûle Rákhel, és nehéz vala az õ szûlése.

S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz.

És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé õt Benjáminnak.

És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivõ úton.

És emlékoszlopot állíta Jákób az õ sírja fölött. Rákhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.

Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán túl voná fel sátorát.

Lõn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék, elméne Rúben, és hála Bilhával, az õ atyjának ágyasával, s meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten.

Lea fiai: Jákób elsõszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon.

Rákhel fiai: József és Benjámin.

A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali.

A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában.

És eljuta Jákób Izsákhoz, az õ atyjához Mamréba, Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala.

Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan esztendõ.

És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az õ eleihez vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték õt az õ fiai, Ézsaú és Jákób.

Read in Logos

Public Domain