Ezekiel 43:1–7

És vitt engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, a mely napkelet felé néz vala.

És ímé, Izráel Istenének dicsõsége jõ vala napkelet felõl, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az õ dicsõségétõl.

És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a jelenség, melyet akkor láttam, mikor menék a várost elveszteni; és olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam. És orczámra esém.

És az Úr dicsõsége beméne a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre.

És fölemele engem a lélek, és bevitt engem a belsõ pitvarba, és ímé, az Úr dicsõsége betölté a házat.

És hallám, hogy valaki beszélget hozzám a házból, holott ama férfiú mellettem áll vala.

És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza, õk és királyaik paráznaságukkal és királyaik holttesteivel, magaslataikkal,