Psalm 144:1–15

Dávidé.

Áldott az Úr, az én kõváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat.

Jóltevõm és megoltalmazóm, mentõváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: õ veti alám népemet.

Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?

Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.

Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

Lövelj villámot és hányd szerte õket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.

Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekbõl, az idegen-fiak kezébõl;

A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.

Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;

Ki segítséget ád a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az õ szolgáját a gonosz szablyától.

Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezébõl, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.

Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nõve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.

Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelõinken.

Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.

Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.