Judges 5:1–31

Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:

Hogy a vezérek vezettek Izráelben,

Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!

Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!

Én, én az Úrnak éneket mondok,

Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.

Uram, mikor Szeirbõl kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejérõl:

Megrendült a föld, csepegett az ég,

A föllegek is víztõl áradának.

A hegyek megrendültek az Úrnak orczája elõtt,

Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe elõtt.

Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,

Jáhel idejében pihentek az utak,

És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.

Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,

Mígnem én Debora felkelék,

Felkelék Izráel anyjaként.

Új isteneket ha választott [a nép,]

Mindjárt [kigyúlt] a harcz a kapuk elõtt;

De paizs, és dárda avagy láttatott-é

A negyvenezereknél az Izráel között?

Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,

Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!

Kik ültök fehér szamarakon,

Kik ültök a szõnyegeken

És a kik gyalog jártok: [mind] énekeljetek!

Az íjászok szavával a vízmerítõk között,

Ott beszéljék az Úrnak igazságát,

Az õ faluihoz való igazságit Izráelben.

Akkor [újra] a kapukhoz vonul az Úr népe!

Kelj fel, kelj fel Debora!

Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!

Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!

Akkor lejött a hõsök maradéka;

Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.

Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,

Utánad Benjámin, a te néped közé;

Mákirból jöttek le vezérek,

És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.

És Issakhár fejedelmei Deborával,

És mint Issakhár, úgy Bárák

A völgybe rohan követõivel.

[Csak] a Rúben patakjainál

Vannak nagy elhatározások.

Miért [maradtál] ülve a hodályban?

Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!

Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!

Gileád a Jordánon túl pihen.

Hát Dán miért idõzik hajóinál?

Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.

[De] Zebulon, az halálra elszánt lelkû nép,

És Nafthali, a mezõség magaslatain!

Királyok jöttek, harczoltanak;

Akkor harczoltak a Kanaán királyai

Taanaknál, Megiddó vizénél;

[De] egy darab ezüstöt sem vettenek.

Az égbõl harczoltak,

A csillagok az õ helyökbõl vívtak Siserával!

A Kison patakja seprette el õket;

Az õs patak, a Kison patakja!

Végy erõt én lelkem!

Akkor csattogtak a lovak körmei

A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.

Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -

Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,

Az Úrnak segélyére vitézei közé.

De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,

A Keneus Héber felesége,

A sátorban [lakó] nõk felett legyen áldott!

[Az] vizet kért, õ tejet adott,

Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.

Balját a szegre,

Jobbját pedig a munkások põrölyére nyújtotta,

És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,

És összetörte, általfúrta halántékát,

Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,

Lábai között leroskadt, elesett;

A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.

Kinézett az ablakon, és jajgatott

Siserának anyja a rostélyzat mögül:

"Miért késik megjõni szekere?

Hol késlekednek kocsijának gördülései?"

Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;

Õ egyre csak azok szavait ismételgeti:

"Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?

Egy-két leányt minden férfiúnak;

A festett kelmék zsákmányát Siserának;

Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,

Egy színes kendõt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt."

Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!

De a kik téged szeretnek, [tündököljenek] mint a kelõ nap az õ erejében!

És megnyugovék a föld negyven esztendeig.