Isaiah 33

33. Rész

Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.

Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak idején!

Egy zendülõ szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.

És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá.

Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal.

És békés lesz a te idõd, gazdag boldogságban, bölcseségben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse.

Ímé, erõseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.

Puszták az ösvények, megszünt az úton járó; megszegte a frigyet, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel!

Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.

Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!

Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tûz, megemészt titeket.

A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké; tûzben hamvadnak el.

Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat!

Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?

A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson:

Az magasságban lakozik, kõszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.

A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.

Szíved elgondolja a [mult] félelmét: hol az író, hol a mérlegelõ, hol a tornyok összeírója?

A gõgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthetõ.

Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;

Sõt az Úr, a dicsõséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jõ evezõs hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.

Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Õ tart meg minket!

Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erõsen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, [még] a sánták [is] zsákmányt vetnek.

És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bûnbocsánatot nyer.