Exodus 7:14–25

Az Úr pedig monda Mózesnek: Kemény a Faraó szíve, nem akarja a népet elbocsátani.

Eredj a Faraóhoz reggel; ímé õ kimegy a vízhez, és állj eleibe a folyóvíz partján, és a vesszõt, a mely kígyóvá változott vala, vedd kezedbe.

És mondd néki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem a pusztában; de ímé mindez ideig meg nem hallgattál

Így szólt az Úr: Errõl tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszõvel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik.

És a hal, a mely a folyóvízben van, meghal, a folyóvíz pedig megbüdösödik és irtózni fognak az Égyiptombeliek vizet inni a folyóból.

Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vesszõdet és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kõedényekben.

Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszõt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó elõtt és az õ szolgái elõtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.

A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizébõl; és vér vala az egész Égyiptom földén.

De úgy cselekedének Égyiptom írástudói is az õ varázslásukkal, és kemény maradt a Faraó szíve és nem hallgata reájok; a mint az Úr megmondotta vala.

És elfordula a Faraó és haza méne és ezen sem indula meg az õ szíve.

Az Égyiptombeliek pedig mindnyájan ássák vala a folyóvíz mellékét vízért, hogy ihassanak; mert nem ihatják vala a folyó vizét.

És hét nap telék el, a mióta az Úr megsujtotta vala a folyóvizet.