2 Chronicles 1:7–13

Azon éjszaka megjelenék az Isten Salamonnak, és monda néki: Kérj a mit akarsz, hogy adjak néked.

És monda Salamon az Istennek: Te nagy irgalmasságot cselekedtél az én atyámmal, Dáviddal; és õ helyette engemet királylyá tettél.

Most, oh Uram Isten, legyen állandó a te beszéded, [melyet szólottál volt] az én atyámnak, Dávidnak; mert te választottál engem királylyá e nép felett, mely [oly] sok, mint a földnek pora.

Most azért adj nékem bölcseséget és tudományt, hogy a te néped elõtt mind ki-, mind bemehessek; mert vajjon kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tõlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyûlölõknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcseséget és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királylyá tettelek téged:

A bölcseséget és a tudományt megadtam néked, sõt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, a melyhez hasonló nem volt sem az elõtted, sem az utánad való királyoknak.

És visszatére Salamon Jeruzsálembe a Gibeon hegyérõl, a gyülekezet sátora elõl és uralkodék az Izráelen.