Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.

A Dávid emberei azonban mondának néki: Ímé, mi itt Júdában [is] félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a Filiszteusok táborára.

Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.

Elméne azért Dávid és az õ emberei Kehillába, és harczola a Filiszteusok ellen, és elhajtá marhájokat, és felette igen megveré õket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait.

Lõn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.

Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta õt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.

És összegyûjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az õ embereit.

Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul õ ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elõ az efódot.

És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jõni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.

Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.

És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.

Felkele azért Dávid és az õ emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midõn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.

És Dávid a pusztában tartózkodék az erõs helyeken, és a Zif pusztájában levõ hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá õt kezébe.

Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdõben vala:

Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdõbe, és megerõsíté az õ kezét az Istenben.

És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.

És szövetséget kötének ketten az Úr elõtt És Dávid az erdõben marada, Jonathán pedig haza ment.

És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-é Dávid az erõs helyeken az erdõben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!

Most azért minthogy lelkednek fõkivánsága az, hogy lejõjj, óh király, jõjj le; és a mi [gondunk] lesz, hogy a királynak kezébe adjuk õt.

És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!

Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok és meglássátok az õ tartózkodási helyét, és hogy ki látta õt ott, mert [azt] mondották nékem, [hogy] igen ravasz õ.

Annakokáért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, a hol õ lappang és minden bizonynyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek; és ha az országban van, kikutatom õt Júdának minden ezrei között.

Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul elõtt. Dávid pedig és az õ emberei Máon pusztájában valának a mezõségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.

És elméne Saul az õ embereivel együtt, hogy megkeresse [õt.] Dávidnak azonban megizenték, és õ leszállott a kõszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.

És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az õ emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [épen], mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elõl, és Saul és az õ emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az õ embereit, hogy megfogják,

Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jõjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.

Akkor megtére Saul Dávid üldözésébõl, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kõsziklájának.

Read in Logos

Public Domain