1 Samuel 2

2. Rész

És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban,

Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.

Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,

Mert szabadításodnak örvendezek én!

Senki sincs olyan szent, mint az Úr,

Sõt rajtad kivül senki sincs.

Nincsen olyan kõszál, mint a mi Istenünk.

Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen;

Szátokból ne jõjjön kérkedõ szó,

Mert mindentudó Isten az Úr,

És a cselekedeteket õ ítéli meg.

Az erõs kézíjjasokat megrontja,

És a roskadozókat erõvel övedzi fel,

A megelégedettek bérért szegõdnek el,

Éhezõk pedig nem lesznek;

S míg a magtalan hét gyermeket szül,

A sok gyermekû megfogyatkozik.

Az Úr öl és elevenít,

Sírba visz és visszahoz.

Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít,

Megaláz s fel is magasztal;

Felemeli a porból a szegényt,

És a sárból kihozza a szûkölködõt,

Hogy ültesse hatalmasok mellé,

És a dicsõségnek székét adja nékik;

Mert az Úré a földnek oszlopai,

És azokra helyezé a föld kerekségét.

Híveinek lábait megoltalmazza,

De az istentelenek setétségben némulnak el,

Mert nem az erõ teszi hatalmassá az embert.

Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja,

Mennydörög felettök az égben,

Az Úr megítéli a földnek határait,

Királyának pedig hatalmat ad,

És felemeli felkentjének szarvát!

Elméne ezután Elkána Rámába az õ házához; a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap elõtt.

Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.

És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midõn a húst fõzték, és a háromágú villácska az õ kezében vala;

És beüti vala a serpenyõbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.

És minekelõtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tõled fõtt húst, hanem csak nyerset.

És ha az ember [azt] mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: [Semmiképen] nem, hanem most adjad, mert ha nem, erõvel elveszem.

Igen nagy volt azért az ifjaknak bûne az Úr elõtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.

Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve.

És anyja kicsiny felsõ ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendõnként, mikor férjével felment az esztendõnként való áldozat bemutatására.

És megáldá Éli Elkánát és az õ feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az Úrnak kért. És haza menének.

És meglátogatá az Úr Annát, ki az õ méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál.

Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása elõtt szolgálnak.

Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptõl.

Ne [tegyétek] fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét.

Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará õket ölni.

A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek elõtt.

És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midõn Égyiptomban a Faraó házában valának?

És kiválasztám õt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölõ szert füstölögtessen, hogy az efódot elõttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.

Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.

Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én elõttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tõlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.

Ímé, napok jõnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban.

És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha.

Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellõl, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.

És az legyen elõtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.

Támasztok azonban magamnak hûséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem elõtt fog járni mindenkor.

És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon elõtte [egy] ezüst pénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret.