Song of Solomon 6:1–12

Szép vagy én mátkám, mint Tirsa [városa,]

kedves, mint Jeruzsálem,

rettenetes, mint a zászlós tábor.

Fordítsd el a te szemeidet én tõlem,

mert azok megzavarnak engem.

A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája,

melyek a Gileádról szállanak alá.

A te fogaid hasonlók a juhok nyájához,

melyek feljõnek a fördõbõl,

melyek mind kettõsöket ellenek,

és meddõ azok között nincsen.

Mint a pomagránát darabja a te vakszemed,

a te fátyolod alatt.

Hatvanan vannak a királynék,

és nyolczvanan az ágyasok

és számtalan a leányzó.

És az én galambom, az én tökéletesem,

az õ anyjának egyetlenegye,

az õ szülõjének választottja.

Látják a leányok, és boldognak mondják õt,

a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik õt.

Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal,

szép, mint a hold, tiszta, mint a nap,

rettenetes, mint a zászlós tábor?

A diófás kertekbe mentem vala alá,

hogy a völgynek zöld fûveit lássam;

hogy megnézzem, ha fakad-é a szõlõ,

és a pomagránátfák virágzanak-é?

Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem

az én nemes népemnek díszhintajába.

Térj meg, oh Sulamit!

térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged!

Mit néztek Sulamiton?

mintegy Machanaimbeli körtánczot!