Song of Solomon 6:1–7:13

Szép vagy én mátkám, mint Tirsa [városa,]

kedves, mint Jeruzsálem,

rettenetes, mint a zászlós tábor.

Fordítsd el a te szemeidet én tõlem,

mert azok megzavarnak engem.

A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája,

melyek a Gileádról szállanak alá.

A te fogaid hasonlók a juhok nyájához,

melyek feljõnek a fördõbõl,

melyek mind kettõsöket ellenek,

és meddõ azok között nincsen.

Mint a pomagránát darabja a te vakszemed,

a te fátyolod alatt.

Hatvanan vannak a királynék,

és nyolczvanan az ágyasok

és számtalan a leányzó.

És az én galambom, az én tökéletesem,

az õ anyjának egyetlenegye,

az õ szülõjének választottja.

Látják a leányok, és boldognak mondják õt,

a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik õt.

Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal,

szép, mint a hold, tiszta, mint a nap,

rettenetes, mint a zászlós tábor?

A diófás kertekbe mentem vala alá,

hogy a völgynek zöld fûveit lássam;

hogy megnézzem, ha fakad-é a szõlõ,

és a pomagránátfák virágzanak-é?

Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem

az én nemes népemnek díszhintajába.

Térj meg, oh Sulamit!

térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged!

Mit néztek Sulamiton?

mintegy Machanaimbeli körtánczot!

7. Rész

Oh mely szépek a te lépéseid a sarukban,

oh fejedelem leánya!

A te csípõd hajlásai [olyanok,] mint a kösöntyûk,

mesteri kezeknek míve.

A te köldököd, mint a kerekded csésze,

nem szûkölködik nedvesség nélkül;

a te hasad [mint a] gabonaasztag,

liliomokkal körül kerítve.

A te két emlõd, [mint] két õzike,

a vadkecskének kettõs fiai.

A te nyakad, mint az elefánttetembõl csinált torony;

a te szemeid, [mint] [a] Hesbonbeli halastók, a sok népû kapunál;

a te orrod hasonló a Libánus tornyához,

mely néz Damaskus felé.

A te fejed hasonló rajtad a Kármelhez,

és a te fejeden hajadnak fonatékja a biborhoz,

a király is megköttetnék fürteid által!

Mely igen szép vagy és mely kedves,

oh szerelem, a gyönyörûségek közt!

Ez a te termeted hasonló a pálmafához,

és a te emlõid a [szõlõ]gerézdekhez.

Azt mondám: felhágok a pálmafára,

megfogom annak ágait:

és lesznek a te emlõid, mint a szõlõnek gerézdei,

és a te orrodnak illatja, mint az almának.

És a te ínyed, mint a legjobb bor,

melyet szerelmesem kedvére szürcsöl,

mely szóra nyitja az alvók ajkait.

Én az én szerelmesemé vagyok,

és engem kiván õ!

No, én szerelmesem, menjünk ki a mezõre,

háljunk a falukban.

Felkelvén menjünk a szõlõkbe,

lássuk meg, ha fakad-é a szõlõ,

ha kinyílott-é virágja,

ha virágzanak-é a gránátalmafák:

ott közlöm az én szerelmimet veled.

A mandragórák illatoznak,

és a mi ajtónk elõtt vannak minden drágalátos gyümölcsök, ók és újak,

[melyeket oh] én szerelmesem, néked megtartottam!