Genesis 39–50

39. Rész

József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé õt az Ismáelitáktól, kik õt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó fõembere, a testõrök fõhadnagya.

És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az õ égyiptomi urának házában vala.

Látá pedig az õ ura, hogy az Úr van õ vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az õ kezében:

Kedvessé lõn azért József az õ ura elõtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.

És lõn az idõtõl fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselõjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezõn.

Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetû és szép arczú vala.

És lõn ezek után, hogy az õ urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.

Õ azonban vonakodék s monda az õ ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az õ háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.

Senki sincs nálamnál nagyobb az õ házában; és tõlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és [hogyan] vétkezném az Isten ellen?

És lõn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de õ nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.

Lõn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közûl senki sem vala ott benn a házban,

És megragadá õt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Õ pedig ott hagyá ruháját az [asszony] kezében és elfuta és kiméne.

És mikor látja vala az [asszony], hogy az a maga ruháját az õ kezében hagyta, és kifutott:

Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.

És lõn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.

Megtartá azért az õ ruháját magánál, míg az õ ura haza jöve.

S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.

És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.

És lõn, a mint hallja az õ ura az õ feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.

Vevé azért Józsefet az õ ura és veté õt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.

De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az õ kegyelmességét és kedvessé tevé õt a tömlöcztartó elõtt.

És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden õ általa történék.

És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala [Józseffel], és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala.

40. Rész

És lõn ezekután, hogy az égyiptomi király pohárnoka és sütõmestere vétkezének az õ urok ellen, az égyiptomi király ellen.

Megharaguvék azért a Faraó az õ két fõemberére, a fõpohárnokra, és a fõsütõmesterre.

És fogságba vetteté azokat a testõrök fõhadnagyának házában levõ tömlöczbe, arra a helyre, ahol fogva vala József.

A testõrök fõhadnagya pedig Józsefet rendelé melléjük és szolgála nékik. És jó ideig valának fogságban.

És az égyiptomi király pohárnoka és sütõmestere, a kik a tömlöczben fogva valának, látának álmot mindketten; mindegyik külön álmot, azon egy éjjel, mindegyik az õ álmának értelme szerint.

És beméne hozzájok József reggel, látá, hogy ímé bánkódnak vala.

És megkérdé a Faraó fõembereit, a kik az õ ura házánál vele együtt fogva valának, mondván: Miért oly komor ma a ti orczátok?

És mondának néki: Álmot láttunk és nincsen a ki megfejtse azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-é? mondjátok el, kérlek, nékem.

Elbeszélé azért a fõpohárnok az õ álmát Józsefnek, és monda néki: Álmomban ímé egy szõlõtõ vala elõttem;

És a szõlõtõn három szál vesszõ vala, s alighogy bimbózék, virágozék, és gerézdjei megérlelék a szõlõszemeket.

A Faraó pohara pedig az én kezemben vala, és én vevém a szõlõszemeket és facsarám a Faraó poharába, és adom vala a poharat a Faraó kezébe.

És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a három vesszõszál, három nap.

Harmadnap múlva a Faraó felmagasztalja a te fejedet, és visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Faraó kezébe az õ poharát, az elébbi tiszted szerint, mikor az õ pohárnokja valál.

Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Faraó elõtt és szabadíts meg engem e házból.

Mert lopva hoztak el engem a héberek földérõl, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek.

És látá a fõsütõmester, hogy jól magyaráz vala és monda Józsefnek: Álmodtam én is, hogy ímé három kosár kalács vala fejemen.

A felsõ kosárban pedig valának a Faraónak mindenféle süteményei, és a madarak eszik vala azokat a kosárból, az én fejemrõl.

És felele József és monda: Ez annak a magyarázatja: a három kosár, három nap.

Harmadnap múlva fejedet véteti a Faraó és fára akasztat fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.

S lõn harmadnapon a Faraó születése napja, és vendégséget szerze minden õ szolgáinak, s akkor a fõpohárnokot és a fõsütõmestert is fölvevé szolgái közé.

És a fõpohárnokot visszahelyezé pohárnokságába, és nyújtotta a poharat a Faraó kezébe.

A fõsütõmestert pedig felakasztatá; a miképen magyarázta vala nékik József.

És nem emlékezék meg a fõpohárnok Józsefrõl, hanem elfelejtkezék róla.

41. Rész

Lõn pedig két esztendõ múlván, hogy a Faraó álmot láta, s ímé áll vala a folyóvíz mellett.

És ímé a folyóvízbõl hét szép és kövér tehén jõ vala ki, és legel vala a nádasban.

S ímé azok után más hét tehén jõ vala ki a folyóvízbõl, rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz partján.

És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és kövér tehenet; és felserkene a Faraó.

És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.

És ímé azok után hét vékony s keleti széltõl kiszáradt gabonafej nevekedik vala.

És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom [vala.]

Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde azért és egybehívatá Égyiptom minden jövendõmondóját, és minden bölcsét és elbeszélé nékik a Faraó az õ álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta volna a Faraónak.

Szóla azért a fõpohárnok a Faraónak, mondván: Az én bûneimrõl emlékezem e napon.

A Faraó megharagudt vala az õ szolgáira, és fogságba vettetett vala engem a testõrök fõhadnagyának házába, engem és a fõsütõmestert.

És álmot látánk egy éjjel, én is, az is; mindegyikünk a maga álmának értelme szerint álmoda.

És [vala] velünk ott egy héber ifjú, a testõrök fõhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és õ megfejté nékünk a mi álmainkat; mindegyikünknek az õ álma szerint fejté meg.

És lõn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lõn: engem visszahelyeze hívatalomba, amazt pedig felakasztatá.

Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és hamarsággal kihozák õt a tömlöczbõl, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz méne.

És monda a Faraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs a ki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.

És felele József a Faraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.

Monda azért a Faraó Józsefnek: Álmomban ímé állok vala a folyóvíz partján.

És ímé a folyóvízbõl hét kövér és szép tehén jõ vala ki, és legel vala a nádasban.

S ímé azok után más hét tehén jõ vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat.

És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet.

És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az elõtt. És felserkenék.

És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.

És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltõl kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után,

És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, a ki megmagyarázza nékem.

És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.

A hét szép tehén, hét esztendõ, a hét szép gabonafej az is hét esztendõ; az álom egy és ugyanaz.

A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendõ, és a hét vékony, keleti széltõl kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.

Ez az a mit mondék a Faraónak, [hogy] a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak.

Ímé hét esztendõ jõ, [és] nagy bõség lesz egész Égyiptomban.

Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bõséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.

És nem ismerszik meg az elébbi bõség e földön az utána következõ éhség miatt, mert igen nagy lesz.

Hogy pedig a Faraó álma kettõs, kétszeres vala, [onnan van], mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.

Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselõvé.

Cselekedje [ezt a] Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bõ esztendõben.

És takarítsák be a következõ jó esztendõk minden termését, és gyûjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelmûl a városokban, és tartsák meg,

És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.

És tetszék e beszéd a Faraónak és minden õ szolgáinak.

Monda azért a Faraó az õ szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?

És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható…