Acts 4:18–33

Azért beszólítván õket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.

Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten elõtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!

Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.

Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg õket, még megfenyegetvén, elbocsáták õket a nép miatt, mert mindnyájan dicsõítik vala az Istent azért, a mi történt.

Mert több vala negyven esztendõsnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.

Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, a miket a fõpapok és a vének mondottak nékik.

Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levõ dolgot.

Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?

Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyûltek az Úr ellen és az õ Krisztusa ellen.

Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,

Hogy véghezvigyék, a mikrõl a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.

Most azért, Urunk, tekints az õ fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet,

A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.

És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.

A hívõk sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.

És az apostolok nagy erõvel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.