2 Kings 4:8–17

És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;

Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda

És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott.

És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla.

Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom.

Monda [Elizeus:] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.

És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.

És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!

És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus.